Hello Feriman!

Mivel nem voltatok hajlandóak a megígértek szerint visszaállítani a blogom sablonját(amit Ti a hozzájárulásom nélkül átformáltatok), és beállításait megoldottam magam amennyire tudtam. Abban már nem is reménykedem, hogy a fejléc valaha visszakerül.

Ezek után kérlek Titeket, hogy hagyjátok így!

Ahogy azt már jeleztem nem találtam utalást arra, hogy jogot formálhattok arra, hogy belenyúltok a blogba független attól, hogy elköltöztem vagy sem! Ahogy láttam: nálam, és Lancelotbékán kívül másoknál nem is gyakoroljátok ezt az eljárást.

A blogot két évig írtam, és mindvégig korrekt módon jártam el,  most ugyanezt a korrektséget várom el tőletek!

Megköszönném, ha a továbbiakban békén hagynátok az egészet. Amennyiben a jövőben változni fog a megjelenés, vagy eltűnik a blogom tudni fogom, hogy a  ti kezdeményezésetek volt.

Üdv.,

Dorc

 

 

A blogolást a jövőben máshol folytatom. Az új bejegyzések elérhetősége:

http:///bydorc.blogspot.com/

Várok ott is minden kedves régi, és új olvasót immár új bejegyzésekkel 🙂

Kihívásokkal teli életünket sokszor teszik még érdekesebbé különböző verseny felhívásokkal. Gondolok itt fotós pályázatoktól a blogger versenyekig.Ezeken kívül van még ezer, és ezer amiről szólhatnék, de eddigi életemben ennek a kettőnek adtam esélyt. Egyik sem hozott szerencsét.

Jogos azon megállapítás, hogy van még mit csiszolnom mindkét tevékenységet illetően, de mint tudjuk lelkességem határtalan. Megpróbáltam, és elbuktam. Legutóbb egy blogger felhívásra reagáltam, amit olvasásotokra bocsájtottam. Egy hete jelentkeztem, kaptam összesen NÉGY darab szavazatot, abból hármat Békámtól. Szégyen, nem szégyen ez van. Két éve működik a blogom, mindenféle dologról írok. Első körben kíváncsi voltam mire vagyok képes, aztán megszerettem. Vannak olvasóim, barátok, ismeretlen ismerősök, egyszeri hozzászólók. Jó kis közösség ez, nagyon megkedveltem. Mégis akarva akaratlanul kellett rájönnöm arra, hogy hiába ez a blog, hiába van benne a lelkem, egy verseny során csak az számít ki mennyire jó kampányt folytat a közösségi portálokon a szavazatok reményében. Lehet egyetlen bejegyzése valakinek kimondottan a versenyre elkészítve, nem is egy nagy durranás, mégis több száz szavazattal lohol az élen. Felesleges áltatnom magam azon, hogy valaha is sikerem lehet egy ilyen megmérettetésen. A  játékok során általában a szavazatok száma dönti el a különdíjat.  Több esetben volt, hogy a fődíjat is! Talán fél éve  már, hogy egy kis kölyök így nyert egy hiper-szuper (úgy emlékszem) Nikon gépet egy különösen ritka sz@r fotóval. Nagyon kritikán aluli volt, a srác mosolya annál nagyobb mikor átvette a nyereményt.

Ennek tudatában határoztam el, ahogy eddig, úgy most sem fogok kampányolni szavazatokért, és többet hasonló versenyen indulni.  Felesleges, mert ahogy Mulder és Scully  is megmondta: Az igazság odaát van!

Valamilyen értelemben mind azok vagyunk, hiszen nap mint nap túléljük magát az életet. Mégis most azokról ejtenék néhány szót akik nap mint nap helyt állnak és minden erkölcsi, faji, hit, és társadalmi megkülönböztetés nélkül mentik meg a rászorulókat.

Mindenhol ott vannak segítik a mentők, rendőrök, polgárőrök, katasztrófavédelem munkáját. Gyakorlatilag nem igazán láttam olyan média hírt, ahol egy esetleges balesetnél, vagy mentésnél ne lennének ott. Sőt! Ha jobban belegondolok találkozhatunk velük akkor is, ha darázsfészket kell semlegesíteni, vagy éppen macska mászott a fára, vagy a motorháztetőbe, mikor a jég veszélyesen himbálózik az ereszről, viharok után a tetőkön, villanypóznákon, beszakadt tó jegén, épületek kiürítésénél, kocsiból való kimenekítésnél. Vagyis szinte minden helyzetben.  Ők az általam nagyon tisztelt Tűzoltók. A nevük ne tévesszen meg, ahogy már említettem nem csak akkor jönnek mikor tűz van. Ők a baj szinte minden formájánál ott vannak és életeket mentenek.

Azon gondolkodtam, hogy milyen elkötelezettség szükséges ahhoz, hogy gyakorlatilag maguk elé helyezve másokat, esetenként az életükkel játszva mentsenek meg minket? Mi az ami mozgatja őket? Hisz ez nem egy olyan szakma amit agyon fizetnének, és nap mint nap szörnyűségekkel van tele. Talán a tudat, egy hálás tekintett azoktól akiket megmentettek? Vagy már gyerekkorukban eldöntötték, hogy tűzoltók lesznek, és nem katona? Ők valóban a közt szolgálják, és nem valami himi-humi vidám vasárnapos látszat tevékenységű emberek. Eszembe jutott, hogy vajon őket ki segíti, ki támogatja? Persze, tudom, hogy vannak érdekvédelmi képviseletek, és egyéb hasznos “követségek”. De a hírek nem arról számolnak be, hogy nagyon megbecsülnék hőseinket. Biztos vannak bizonyos juttatások is, de igazán érdekel, hogy mivel is hálálják meg nekik odafentről a nem mindennapi tevékenységüket. Átszaladt kusza gondolataim közt mi lenne, ha nem lennének? Nagy gáz az egyszer biztos.

A téma egyébként azért ütött szöget a fejemben, mert a hírek, a tegnapi nappal mutatták be a Lánglovagok 2011-es legjobb fotóit. A további felvételeket a Lánglovagok hivatalos oldalán tekinthetitek meg.  A nyertes kép önmagáért beszél, remélem így megértitek, hogy miért is feszegettem ennyire ezt a témát:Paul Tamás tű. ftőrm. (Fővárosi tűzoltóság):Tűz miatt emelőkosárral csecsemőt mentettek a VII. kerületben –

Szerencsére hőseinknek humoruk is van, így a különdíjat egy olyan alkotás nyerte, ahol éppen egy halacskás kismedencében gyakorolják a vegyvédelmi eljárás egy igen fontos mozzanatát:) http://www.langlovagok.hu/kepek/2011/irimiaslaszlo/110922_szegedversenybacsmegye/eredeti/110922_szegedversenybacsmegye_06.jpg

Felesleges tovább ragoznom a szót, örülök, hogy léteznek hősök, de leginkább annak, hogy hús-vér emberekről van szó, akik a mindennapjainkban igen aktívan végzik a munkájukat. Köszönet érte!

 

 

Mindig eljön az a pillanat mikor az ember fia, de leginkább lánya valami újat álmodott meg a lakást illetően. Jobb esetben kigondolja, megtervezi, megveszi, és gyönyörködik. Esetleg, egy kiadós szex után felvezeti élete párjának, hogy unja a régi csillárt,és a karnis sem tetszik.

Na de mi a helyzet akkor mikor az ötlet adott, de egyedülálló látens szőke Nőként tengeti valaki a napjait? Álmaim mellé egy csepp kreativitást, és néhány jó barátot is tartalmazott a listám. Az utóbbi kellék igen fontos, mert egy melegszendvics parti fejében igen lelkesen tudnak segíteni akár a festésben, vagy a szőnyeg / padlószőnyeg leterítésben, és a Nők számára felfoghatatlan lapra szerelt szekrények, bútorok összeszerelésében.  Minek ide szaki? Sokkal jobb időtöltés, és igen jól szórakoztunk. Elhitetitek, tapasztalatból beszélek. Pár éve a költözésemkor  a hely, és az elgondolás maga volt a tökély, de pénz hiányában a minimalista stílussal kezdtem az újjá születést.  A falak színét gondolatban tudtam, de mikor a festék kiválasztásához került a sor belebonyolódtam. Az a rengeteg szín, és azok árnyalata… Kértem a barátnőmet jöjjön el velem kiválasztani azt a színt amit egymagamban nem unok meg túl hamar. Az üzletben beadtuk, hogy színtévesztő vagyok, és Kri  segít nekem kiválasztani a tökéletest:) Gondolhatjátok, mikor a lehetetlen színek megannyi variációját nézegettem úgy mintha értenék hozzá. A festés jó buli volt hárman- négyen, néha többen, de mindig voltunk a lakásban.A vacsit és az italokat a káosz közepette stílusosan tálaltam. Ki a lépcsőn, más a földön talált helyett a kajálás idejére. Később vettük csak észre, hogy a radiátorok mögött kimaradt a festés, de az már ott, és úgy maradt.  Még mindig mosolygok rajta, mikor észreveszem A bútoroknál jól körbe néztem, hogy mit, és honnan. A képzeleteimből nem engedtem, a pénztárcám pedig nem volt túl kompromisszum képes, így maradt a net.  Aukció figyelő lettem. Jó dolog. Amit valaki megun, azt felteszi, és amennyiben kell neked már viheted is. Az eredeti ár töredékéért lehet tied a kiszemelt tárgyak halmaza. Viszonylag hamar kipipálhattam, a festést, padlószőnyeget,és a bútorokat.

Ültem a lakásban, és hiányzott még valami. A lényem. Valami ami a stílusomat adja vissza annak aki belép a szobába. Következett a boltok százainak látogatása. Egy gondom volt ezekkel. Szintén nem a pénztárcámhoz mérten árulták a dolgaikat. Menekültem vissza a nethez tárgyakat, kiegészítőket és ötleteket merítve. A kreatív hobbi boltokat, és a kiárusításokat sem vetettem meg. Több órát mojoltam, mire saját kezűleg megalkottam a díszítéseket. Szalagok, kövek, ragasztható színes kütyük, gyertyák, festhető cserepek, és még ki tudja mennyi mindent vettem, és ötleteltem mire kész lett. Végre olyan amilyet megálmodtam, negyed annyi pénzből.

Nagyságrendileg három évig imádtam a lakást, mikor egy nap arra ébredtem, hogy meguntam… Egy régi szekrényt elcseréltünk, a díszpárnákra új huzat került, függönyt lecseréltem, a régit elajándékoztam, és néhány plusz kiegészítő került a szabad polcokra. A lelkem ismét boldog, hogy meddig? Ki tudja… majd míg egy reggel arra ébredek, hogy nem tetszik a fal színe:)

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul:
www.teszvesz.hu/bloggerverseny
Jelentkezz Te is!

 

Bizonyára megbuktam volna gondolatolvasásból, ahogy a következő kis párbeszéd is igazolja. Nem elég, hogy piszok mód fáj a fejem, még ez is….

Telefon csörög, felveszem, napszaknak megfelelően köszönök, bemutatkozom. A vonal másik végén unott, csámcsogó hang. Mellőz minden udvariassági formát, fogalmam sincs ki az.

– Mennyi az ára ennek, és annak ( itt elkezdte felsorolni igényét)?

– Üdvözlöm K.D vagyok, és ha megmondja kihez is van szerencsém akkor mondom is az infókat.

Kis csámcsogás, gondolom eszik valami almát vagy hasonlót.

– Hát xy vagyok.

A felháborodás tisztán hallatszik a hangjából. Nyikorognak az agytekervények, baromira nem tudom ki az és melyik cégtől. Hangot adok kérdésemnek, hasonló stílusban mint a bemutatkozás jön is az infó. Meg sem lep, hisz vele még nem is beszéltem. Erre már nem tudok mit mondani, vagyis tudnék, csak nem lehet. Megadtam a tudást, ami a birtokomban volt, de elmém mélyén már megfogalmazódott a válasz, ami ott is maradt jól megbújva köcsög skorpió vérem mélyén:

– Én kérek elnézést, a hanganalizátorunk éppen nem működik, nekem meg így nem megy az azonosítás. Különben is gondolatolvasásból  mindig gyengén teljesítettem.

Tegnap este fotóztam, Békám hősiesen jött velem.                                                                                                                                                                                         Hazafelé láttam meg az “alkotást”, amiről nekem egyből az esti megvilágítás miatt, a Gyűrűk ura trilógiából  jól ismert Mordor szeme jutott az eszembe. Megörültem milyen szemfüles is és asszociatív vagyok, hisz tudom, hogy ez az egyik  kedvenc  filmje. Gondoltam kedveskedek neki vele, és már lelkesen kérdeztem is.

– Nézd Békám! Mi jut erről eszedbe?

Nézte, nézte, majd rávágta.

– Egy pin@.

Kellett egy kis idő míg feldolgoztam a választ. Közöltem vele, hogy konkrétan Én nem erre gondoltam, de ezzel a lendülettel meg is értettem, a férfi-női gondolkodás alapvető különbségeit, amit évszázadok óta tanulmányoznak, és próbálnak megértetni:

Miszerint a Férfiak egyszerűen a szexre gondolnak, mi Nők meg mindent túlbonyolítunk:)

Az ominózus objektum, lehet rajta mosolyogni (nem saját kép):

240 Ft+ÁFA / perc. Ha a számológépem nem csal az barátok közt is (az új 27%-os ÁFA) 304,8 Ft.  Azt tudjuk, hogy a szexet imitáló telefonos szolgáltatásokért minimum ennyit, ha nem többet kell fizetni. Mindezt azért, hogy egy kellemes hanggal rendelkező női egyed belelihegjen a telefonba, miközben csendre inti a gyerekeket, vagy kikapcsolja a vasalót, hogy nyugodtan dolgozhasson.  A nyereményjátékokkal sem más a helyzet, még nem láttam olyat aki nyert volna, igaz nem is nézem ezeket, szóval halott ügy. A “Tedd a kezed a Tv-re” szolgáltatás kiverte nálam a biztosítékot, mert látszik, hogy a lehúzásra utaznak, főleg, hogy valami szlovák számot kell hívogatni. Sokan még ennek is hisznek. Én kevésbé tartom reálisnak, hogy egy név bemondása alapján már zuhog is a pénzeső. Akkor minek dolgozzunk? Maximum szart kavarnak, nem pénzeső felhőt. Az Aranyeső Yuccában, csak film volt, nem kell bevenni, Bódi Guszti Aranyesőjét is sokan félreértelmezik. Ilyen nincs, csak a nép naivsága határtalan. Mégis ami a legjobban sokkolt, arra a napokban lettem figyelmes. Mivel kerülöm a politikát, így nem is nézek hasonló tartalommal bíró műsorokat. A legnagyobb elővigyázatosságom ellenére végignéztem egy esetet, nem bírtam elkapcsolni, mert nem hittem a szememnek, fülemnek.  Véleménymegosztó műsorról van szó, inkább bal felé húzó erőkkel körbevértezve. Mivel érezhetően úgy szar az egész ahogy van, így könnyű panaszkodni, hisz érezhetően nem stimmel sok minden államháztartásunk oltárán. Privát véleményem van a dologról, de ez most mellékes. DE! Az a tény, hogy szerencsétlen nyugdíjasokat már jól megtépázta az élet, és megnyirbálták a nyugdíjukat, azt aláírom. Szerencsétlenek, nem tudnak fizetni sok mindent, hónap elején a nyugdíj kifizetéseknél ott sakkoznak, hogy mit, és hogyan fizessenek be, űgy hogy még a gyógyszerre is teljen. Ééééés itt jön amit nem értek. Honnan a francból van pénzük arra, a kis nyomoruk mellett, hogy ilyen műsorokban 10-15 perceket beszéljenek arról, amit előttük már sok százan elmondtak. Elhiszem, hogy panaszra mindig van ok, kinek nincs? De ezt túlzásnak tartom. Amellett, hogy a pénzt kihúzzák a zsebükből, még jól fel is húzzák magukat, egy levegővel elmondják panaszukat, sok esetben tele gyűlölettel, haraggal, majd mint aki jól végezte dolgát fogja magát és lecsapja a telefont. Aki nagyon beleéli magát az kiabál, fenyegetőzik, és köszönés nélkül távozik az éterből. Másnap a nyugdíjasklubban, vagy az orvosi váróteremben jól eldicsekszik a többieknek, hogy Ő most jól megmondta!

Minden egyes alkalommal mikor barátaimmal találkozom, nem telik el úgy az idő, hogy ne nosztalgiáznánk.  Végeredmény, rekedésig vinnyogok a nevetéstől, és Alice Coopert megszégyenítően mosódik el a sminkem. Az egyik kedvencemet Kri barátnőm régi unszolására most megosztom veletek. Réges régen az egyik munkahelyemen betöltöttem egy bizonyos posztot, amihez lövésem sem volt, de ahogy a jó magyar mindent megtanul, úgy nekem is sikerült. MIR vezető lettem. Igaz úgy hiányzott mint púp a hátamra, na de ha már megkaptam, akkor hozzuk ki belőle a legjobbat. Nagyon készültem az előírt vizitre, előkészítettem mindent, kedves kollégák lelkére kötöttem ki hogyan nyilatkozzon, hogy minden megfelelő legyen. A dohányosok kedvéért kiragasztottam mindenhova, hogy ez időtartalomban csak és kizárólag a kijelölt helyen legyen szívesek szívni a staubot. Megeskettem Őket, kértem szépen, please, bitte, légyszi, légyszi volt minden, csak nehogy keresztbe tegyenek a jeles napon. Minden frankón kezdődött, ahogy a nagykönyvben megvan írva. Pár apró dolgot kivéve.

Az egyik kulcsfigura előző nap legénybúcsúban volt, épp hogy időben esett ki egy taxiból, nem túl frissen, de a jéger szagát lelkesen húzta maga után. Még élénken élt benne a buli, és a pillanat képek, mert mindent nagyon viccesnek gondolt. Sebaj megoldjuk, no para. Kávé automata, pénz bedob, dupla kávé ki, S. kezét rászögeztem a pohárra, és megfenyegettem, hogy mihamarabb térjen magához. Megérkeztek a szervek, kávé, tea, mosolygok, mindenre válaszolok. Jöhet a körséta, és a dokumentumok vizsgálata. Magabiztosan, -ahogy apám mondaná: felemelt fejjel semmi reménnyel- vezettem őket körbe a telepen. Ők jegyzeteltek, én izgultam, remegett kezem-lábam, éreztem, hogy valaminek még történnie kell. Elhagytuk a dohányzó helységet, pipa. Megérkeztünk egy másikba, ahol egy öreg szaki ügyködött valamin háttal nekem, csak a cipőm kopogására lett figyelmes. Látszott ahogy megmerevedik, hátha láthatatlanná válik, és észre sem vesszük. Életjeleit csak azon vettük észre, ahogy próbálta észrevétlenül kifújni a füstöt amit előzőleg szippantott be cigarettájából. Szemem kikerekedett, szemöldököm az egekig futott, majd tekintetettemmel követtem a cigaretta útját amit a tenyerében elbújtatva diszkréten zsebre dugott. Dadogott egy kezitcsókolomot, majd igen gyorsan elosont. Az ellenőrök nem szóltak, gondolom nem firtatom, hátha észre sem vették az apró malőrt. Utunk folytatása a gépházba vezetett, ott tartottuk az összes odavonatkozó iratot, ellenőrző igazolásokat. Nálunk kérem szépen minden rendben van… A cseppnyi iroda kb: 3×2 méter lehetett voltunk benne összesen öten. Vártuk a megbízott kollégát aki azért a részért volt felelős. Vártunk, vártunk, kezdett kínossá válni. Felhívtam hol is van, kinyögte, hogy elfeledkezett erről az egészről, de siet. Megérkezett a következő belépő szöveggel: “Elnézést kérek, de a kijelölt helyen dohányoztam.” Azt hittem besírok a röhögéstől. Ő és a kijelölt helyen való dohányzás… Megérkezett S. is. Kicsit jobb állapotban, de még mindig húzta maga után a pia szagot, a füle mögé tűzött cigarettáról már nem is beszélek. Miután gyakorlatilag a kicsi iroda átvette a cefre szagot diszkréten felajánlottam neki, hogy  adok egy rágót:

– S. kérsz rágót?

– Köszi Dorka, nem kérek.

– DE IGEN KÉRSZ!  (majd a szájába nyomtam egyet)

Ezt még megtetézte, hogy a hivatalos helyen dohányzó barátunknak fingja sem volt hol keresse a papírokat, és mindezt pantomim művészeket megszégyenítő módon mutogatta el nekem az ellenőrök háta mögül, így kénytelen voltam rögtönözni, és a polcról szisztematikusan az összes dossziét a kezükbe adni, hogy keressék meg azt amire szükségük van… Mégis a fénypontot annak a mozdulatnak tekintem, amikor a körút végén eljutottunk a tárolóhelységhez, ahol az egyik sor áru közvetlen előttünk dőlt dugába, és ahelyett, hogy ezen látványosan kiborult volna a raktáros, csak ennyit közölt tisztán hallhatóan: “Bassza meg, most pakolhatom össze vagy harmadszorra!” Én mint aki észre sem vette megsemmisülten vezettem őket tovább, mint egy idegenvezető, miközben  agyamban már lejátszódott, hogy hazafelé vehetek egy expreszt, és bújhatom a netet, új munkát keresve. Ott, és akkor megfogadtam soha többet nem vállalom. Persze utána még vagy négyszer vezettem le ilyet, de ilyen emlékezetesre egy sem sikeredett.

Ezúton köszönöm, minden egyes volt kollégámnak, hogy bearanyozták azt a napot, mert azóta is könnyesre nevetjük magunkat, ha eszünkbe jut:)

 

 

 

Elmúlt az év, petárdák fényei, robbanásai késztetik csodálkozásra a népet. Boldogok és mosolygósak vagyunk, ünnepeljük az új évet, míg megkönnyebbülten hagyjuk magunk mögött a 2011-et.  Ünneplésünk lehet szolid, vagy őrült buli, a köztük húzódó variánsok száma végtelen, mindenki megtalálja a magának valót. A döbbenet akkor ül ki az arcokra, mikor magunkhoz, és hazatérve nem találjuk házi kedvenceinket. Kutyusok százai bolyonganak megtépázva, összezavarodva, fogalmuk sem lévén arról merre is van a gazdi, és a biztosan hazavezető út. A szerencsésebbeket a szociálisan érzékeny állatbarátok visszaszolgáltatják gazdijukhoz, másokat befogadnak, némelyeket befognak, viszont sokan soha nem kerülnek haza. Elütik, elaltatják, vagy valakik játékszerévé válva kínlódva várják a megváltó halált. Kedves Tudatos Állattartók, ez bizony a keserű igazság, kár is szépíteni. Döbbenet számomra, hogy újév első napjain mennyien keresik elcsatangolt kedvenceiket. Akik igyekeztek ezt megelőzni, azoknak a jó szerencse hazajuttathatja kedvencét, a többiek meg csak reménykedhetnek, hogy talán, egyszer….. Aztán mégsem.  Mikor ezen elkezdtem agyalni kiült az arcomra a döbbenet, Összegezném mire is jutottam.

TUDJUK, hogy minden szilveszterkor petárdáznak.

TUDJUK, hogy az  állatok félnek ettől.

Mégis nyugodt szívvel hagyják meg a kedves gazdák azt a lehetőséget, hogy a kis kedvenc kiszabadulva szaladjon amerre lát. Másnap jön a sírás rívás, hogy nincs meg, elveszett. Akkor most ezzel a lendülettel felhívom a tisztelt kutyatulajdonosok figyelmét, hogy ezért nagy részben felelősek vagytok! Tisztelet a szabályerősítő egységeknek! Ha lenne annyi bennetek, hogy egy bilétát csináltassatok, és egy ócska nyakörv segítségével a kutyák nyakába akasszátok, már nagyobb az esélye annak, hogy egy jólelkű visszajuttatja jogos gazdájához. B variánsként a chip is megoldás, mert a menhelyeken megnézik annak lehetőségét, hátha bepittyeg az árleolvasó. A szobakutyákkal nincs nagy gond, a lakásban elvan, de ha mégsem, mert bosszúálló, így kényszerként maradhat a fürdőszoba, ott túl nagy kárt nem okozhat, könnyebben is tisztítható, mint a nappali, vagy háló. Aki a lelki békéjére hivatkozik, hogy bezárva legyen a kutyi, az csak gondoljon bele, hogy inkább egy kisebb trauma, mint egy kocsikerék a nyak tájékán. Nagytestűek esetében egy vastagabb lánc is sokat segít, Mi bezárjuk őt a helyére, és eszébe sincs a biztos menedékből elszökni. Végső megoldásként akik tehetik kutyapanzióban biztosíthatnak nekik lehetőséget az óév búcsúztatására, bandázva a többi kutyával. Nos remélem tanultok eme kis posztból, és jövőre kevesebb üzenetet kapunk a következő címmel: SEGÍTSETEK, ELVESZETT!

Akinek sajnálatos módon mégis elveszett kedvence annak összeállítottam egy listát, hol is keresheti a kis szerencsétlent:

Magyarországi Állatmenhelyek listája